Újabb rendelőt újítottak fel Debrecenben

Elkészült a Cegléd utcai rendelő korszerűsítése, ezzel együtt tizennégy rendelőt újít fel az önkormányzat.

Mint ismert, az Új Főnix Terv Gondoskodó város fejezetében 800 millió forintból tizenegy háziorvosi rendelőt újít fel az önkormányzat. Eddig három rendelő korszerűsítésével végeztek, pénteken pedig átadták a negyediket is a Cegléd utcán. Széles Diána alpolgármester elmondta, 35 millió forintból újították meg a rendelőt, a körzethez, négy orvoshoz körülbelül 5500 ember tartozik. Széles Diána emlékeztetett, hogy a tegnapi közgyűlésen úgy döntött a képviselőtestület, hogy újabb 289 millió forintra pályázik a város, melyből további három rendelőt újítanának fel.

Mint ismert, az Új Főnix Terv Gondoskodó város fejezetében 800 millió forintból tizenegy háziorvosi rendelőt újít fel az önkormányzat. Eddig három rendelő korszerűsítésével végeztek, pénteken pedig átadták a negyediket is a Cegléd utcán.
Széles Diána alpolgármester elmondta, 35 millió forintból újították meg a rendelőt, a körzethez, négy orvoshoz körülbelül 5500 ember tartozik. Széles Diána emlékeztetett, hogy a tegnapi közgyűlésen úgy döntött a képviselőtestület, hogy újabb 289 millió forintra pályázik a város, melyből további három rendelőt újítanának fel.

Pósán László, a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselője úgy fogalmazott, a környéken élők régóta várták, hogy korszerűsítsék a Cegléd utcai rendelőt. Kiemelte, amikor valaki beteg, sokat számít, ha egy szép környezetbe érkezik segítségért.

ceglrend2

Nagy Sándor, a választókerület fideszes képviselője elmondta, a körzetben a Víztorony utcai mellett most a Cegléd utcai rendelő is megújulhatott. A képviselőtől megtudtuk, hogy a 35 millió forintos költségekből önerőként 8 millió forintot a városi költségvetésből fedeztek, a többit pályázaton nyerte el az önkormányzat.

Jelenleg a Híd utcai, a Víztorony utcai és a Szentgyörgyfalvi utcai rendelőkben zajlik a felújítás.

Zelenák Péter háziorvos arról beszélt, hogy a fűtéskorszerűsítés és a nyílászárók cseréje mellett a betegvárót is meg tudták újítani, így már méltó körülmények között várakozhatnak a páciensek. Kollégái nevében is elmondta, nagyon örülnek, hogy ilyen szép lett a rendelőjük.

Az első ütemben ezekben a rendelőkben végeznek/végeztek korszerűsítéseket:
•    Híd u. 14. sz. alatti házi gyermekorvosi rendelő, védőnői tanácsadó,
•    Bajcsy-Zsilinszky u. 32. sz. alatti házi gyermekorvosi rendelő, védőnői tanácsadó,
•    Füredi u. 42. sz. alatti háziorvosi, fogorvosi rendelő,
•    Szentgyörgyfalvi u. 7. szám alatti házi gyermekorvosi, fogorvosi rendelő,
•    Cegléd u. 6. sz. alatti háziorvosi rendelő,
•    Apafi u. 30. sz. alatti háziorvosi rendelő,
•    Jánosi u. 14. sz. alatti háziorvosi rendelő,
•    Szabó Pál u. 61-63. sz. alatti háziorvosi, házi gyermekorvosi rendelő, védőnői tanácsadó,
•    Víztorony u. 11. sz. alatti házi gyermekorvosi rendelő, védőnői tanácsadó,
•    Böszörményi út 136. sz. alatti házi gyermekorvosi rendelő, védőnői tanácsadó,
•    Böszörményi út 136. sz. alatti házi gyermekorvosi rendelő, védőnői tanácsadó,
•    a Nagysándortelepi háziorvosi, házi gyermekorvosi rendelő, védőnői tanácsadó másik épületben, a Pósa u. 1. szám alatt kap helyet.

A második ütemben ezeket a rendelőket újítanák fel:

•  Az Epreskert utcai háziorvosi rendelő
•  A Darabos utcai háziorvosi rendelő
•  A Sas utcai háziorvosi rendelő