Csütörtökön több debreceni utcában megváltozik a forgalmi rend

Debrecen - Jól halad a belvárosi egyirányúsítás előkészülete, csütörtöktől több utcában új forgalmi rend lesz érvényben.

november 16-tól – csütörtöktől – a következő forgalmirend-változásra kell számítani Debrecen belvárosában: – a Cegléd utca, a Baross utca, valamint a Nap utca jelenleg érvényben lévő egyirányú forgalmi rendje megfordul,

  1. november 16-tól – csütörtöktől – a következő forgalmirend-változásra kell számítani Debrecen belvárosában:

– a Cegléd utca, a Baross utca, valamint a Nap utca jelenleg érvényben lévő egyirányú forgalmi rendje megfordul,

– ehhez kapcsolódóan a Zöldfa utca egyirányú lesz a Kandia utca irányába,

– a Kandia utca Szent Anna utca és Zöldfa utca közötti szakasza kétirányú lesz.

  1. november 18-án és 19-én – szombaton és vasárnap – útépítési munkálatok lesznek a Hajnal utca és a Vágóhíd utca kereszteződésében. A kivitelező azt kéri a Vágóhíd utca felé közlekedőktől, hogy lehetőleg kerüljék el ezt a csomópontot!

A debreceni polgármesteri hivatal kéri az említett utcákon járó gépjárművezetőket, hogy ne megszokásból, hanem a kihelyezett közúti jelzőtáblák jelzéseinek megfelelően közlekedjenek!