Hétfőn megkezdik a Burgundia utca burkolatának felújítását

Szeptember 26-án, hétfőn megkezdődnek a debreceni Burgundia utca útburkolat-felújítási munkái.

A kivitelezés a vegyipari szakközépiskola oldalában (az utca páratlan oldala) indul a szélső forgalmi sáv burkolatának marásával és a szükséges útszegély-cserékkel.

A kivitelezés a vegyipari szakközépiskola oldalában (az utca páratlan oldala) indul a szélső forgalmi sáv burkolatának marásával és a szükséges útszegély-cserékkel.

A Debrecen Polgármesteri Hivatal tájékoztatása szerint a burkolatmarás a Csapó utcai csomópont kivételével a teljes szakaszt érinti. A kivitelező úgy szervezi a munkát, hogy egyszerre csak egy sávot zár ideiglenesen le. A kivitelezési munkák várható befejezése 2016 októberének vége.

A felújításra kerülő útszakasz hossza mintegy 320 méter. A kivitelezési munkák előzetes becsült költsége körülbelül 42 millió forint.

Mint ismert, az önkormányzat az Új Főnix Terv keretében 2,1 milliárd forintból 52 utca teljes, illetve részleges felújítását végezi el, emellett 11 utca kap aszfaltburkolatot.