Érdemes lesz a villamosmérnöki pályát választani Debrecenben


Szerző: uft.hu | info@uft.hu Közzétéve: 2018.03.20. 14:24 | Frissítve: 2018.03.20. 16:51

Debrecen – A jövő szakembereinek képzésére és munkába állítására koncentrál a keretmegállapodás, amely az egyetem, a város és az ITK Holding között jött létre.


Mint ismert, buszokat fognak fejleszteni és gyártani Debrecenben. Az első, Debrecenben készült Mercedes-buszt tavaly decemberben mutatták be, ez volt az első tagja annak a 12 típusból álló termékcsaládnak, amit a következő években szeretnének fejleszteni.

Érdemes lesz a villamosmérnöki pályát választani Debrecenben

Ez nagyon fontos lépés volt abba az irányba, hogy a járműgyártás is elinduljon a városban. 

2017 végén átadták az ITK Holding Zrt. Oktatási, Fejlesztési Központját és Kísérleti Üzemét is, ami a járműgyártással kapcsolatos duális képzés feltételeit biztosítja, valamint termék- és gyártástechnológiai fejlesztésekkel kapcsolatos kutatás-fejlesztési tevékenységet is ellát. 

A további szoros és hosszú távú közös tevékenység érdekében kedden háromoldalú együttműködési megállapodást kötött Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata, a Debreceni Egyetem, valamint az ITK Holding Zrt.

Az erről szóló dokumentumot Barcsa Lajos, Debrecen alpolgármestere, Pintér Ákos, a Debreceni Egyetem általános rektorhelyettese, valamint Kossa György, az ITK Holding Zrt. elnök-vezérigazgatója látta el kézjegyével.

Barcsa Lajos elmondta, stratégiai partnere a városnak az ITK Holding, s fontos, hogy a vállalkozások sikeresek legyenek, mert azzal a város és a Debreceni Egyetem is azonosulni tud. Az alpolgármester közölte, 4700 új munkahely jött létre, több mint 260 milliárd forint működő tőke érkezett a városba az elmúlt években, ezeknek a folyamatoknak folytatódniuk kell, hanem az önkormányzat folyamatosan segítse a cégek munkáját. A sikeres működés több adóbevétellel jár, amit jóléti kiadásokra tud fordítani a város, Barcsa Lajos megjegyezte,

2020-tól 1 milliárd forint többletbevétellel számolhat a Debrecen.

Az együttműködésről elmondta, a műszaki, villamosmérnöki képzést stratégiai céllal tovább fejlesztenék, a város vizsgálja egy ösztöndíjprogram bevezetését is, a legtehetségesebb debreceni fiatalokat itt szeretnék tartani azért, hogy a helyben működő vállalkozások munkaerőigényét ki tuják majd elégíteni. Elmondta, külön kapcsolattartó dolgozik majd azért, hogy az oktatási intézmények és az ipari szereplők között még szorosabb legyen a kapcsolat, az igényeket a városvezetés felé is meg lehessen majd fogalmazni, ezzel pedig a vállalkozások szükségleteit folyamatosan ki lehessen elégíteni. A városnak az az érdeke, hogy az egyetem és az ITK Holding egyaránt jól tudjon működni.

Kossa Görgy közölte, folytatják az elmúlt években megkezdett utat, fontos fejlesztéseket hajtottak már végre, amelyek tudás alapon történtek, infrastrukturálisan sikerült megteremteni annak feltételeit, hogy a szakképzési oldalól is be tudjanak fogadni hallgatókat, valamint a duális képzés keretében mérnökhallgatókat is tudjanak foglalkoztatni. A tervek szerint egy kihelyezett tanszéket hoznak majd létre azért, hogy a fiataloknak olyan friss tudást adhassanak, amiket később hasznosíthatnak majd, elsősorban a gépész-üzemmérnök területen elsősorban.

Hozzátette, nemrég öt fiatal kapott lehetőséget arra, hogy közös munkában mutathassa meg, mire képes, ha befejezik a tervezési gyakorlati projektet, akkor olyan továbbképzési rendszerbe viszik őket, ahol üzemeltetési és tervezési tapasztalatokat tudnak szerezni, ezután komoly gyakorlati tudással rendelkező szakemberek válhatnak belőlük, végül állást is kínál nekik a konzorcium. Hangsúlyozta, az az elsődleges cél, hogy akár mérnöki, akár a szakmunkás oldalról biztosítva legyen a szakember-utánpótlás. A háromoldalú együttműködésben ezeknek a fiataloknak az oktatása lehet a minta a képzési rendszer továbbfejlesztéséhez.

Kossa György közölte, hozzá akarnak járulni az ipar és a tudásbázis növeléséhez, ezzel is viszonoznák a város kilenc éves bizalmát.

Pintér Ákos, a Debreceni Egyetem általános rektorhelyettese azt mondta, fejleszteni kell a műszaki képzést, az a cél, hogy az egyetem úgy is ismert legyen, mint a debreceni műszaki egyetem, ehhez pedig szükség van a vállalatok segítségére. Hangsúlyozta, ezért van nagy jelentősége az ITK-val való keretszerződésnek, amit a rektorhelyettes szerint meg kell tölteni tartalommal.

Úgy véli, a tervezett kihelyezett tanszék mellett a másik fontos elem a duális képzés lesz, ezáltal a diákok állást kaphatnak, a legmodernebb technológiát tanulhatják meg, a cég pedig magasan képzett szakembereket tud majd alkalmazni. Hozzátette, az együttműködéssel növekszik a város megtartóereje.