Autóval is át lehet majd hajtani a Kálvin térről a Vár utcára


Szerző: uft.hu | info@uft.hu Közzétéve: 2020.03.06. 12:26 | Frissítve: 2020.03.06. 12:38

Jelenleg ezt csak gyalogosan lehet megtenni. Az önkormányzat kiírta a közbeszerzést az út építésére.


Papp László polgármester az azóta elfogadott városi költségvetés tervezetének bemutatásán, a Dósa nádor tér felújítása kapcsán beszélt először arról, hogy a Vár utcára kialakítanak egy átkötést a Kálvin tér irányából.

Autóval is át lehet majd hajtani a Kálvin térről a Vár utcára

A Vár utca és a Kálvin tér közötti, Új Városháza melletti szakaszt

a Vár utca és a környékbeli oktatási intézmények megközelítésének könnyítése érdekében nyitja meg a gépjármű forgalom előtt a debreceni önkormányzat.

Az útépítéshez szükséges forrást az idei költségvetésben biztosította.

Az útszakasz egyirányú forgalomra ad majd lehetőséget a Kálvin tér felől a Vár utca irányába.

A térkő burkolatú út mellett parkolókat és járdát alakítanak ki.

Pirossal jelöltük a kialakítandó utat

Az út megépítésére most írta ki a közbeszerzést az önkormányzat - írja a Dehir.hu. A cégek március 23-áig jelentkezhetnek a munkára. Az önkormányzat reményei szerint az út várhatóan az őszi iskolakezdésre elkészül.

Az út nem érinti majd a Kálvin téren álló Csokonai-szobrot, azt nem helyezik át.

Ahogy a Dósa nádor tér felújítása, ennek az átkötésnek a kialakítása is része az Új Főnix Tervnek.

Mint ismert, a Dósa nádor téren különleges vízjáték épül, padokat, kerékpártámaszokat, új fákat, cserjéket telepítenek. A Csapó utcán megújul a virágpiac 36 virágárusító pavilonnal (128 elárusítóhellyel). Az átépítés után sétálóövezetté válik a tér, a megszűnő 179 parkoló kiváltására a Széchenyi utcán jött létre egy 300 férőhelyes parkoló, később pedig a Városháza Sas utcai épületszárnya alatt létesül többszintes mélygarázs.​

A zöldterületi rekonstrukció közel 11 ezer négyzetméteren történik majd meg. Közel 3500 cserjét ültetnek, 360 négyzetméteren lesz gyepszőnyeg, s öntözőrendszert is kialakítanak. A beruházás során három helyszínre telepítenek kilenc térfigyelő kamerát. A tér megújításának munkáit közbeszerzési eljárás keretében a debreceni Keviép Építőipari és Kereskedelmi Kft. nyerte el. A térre a felújítás után nem lehet majd behajtani autóval.