Régi álom vált valóra: kívül-belül felújították a Zenedét


Szerző: UFT.HU | info@uft.hu Közzétéve: 2019.10.01. 15:26 | Frissítve: 2019.10.01. 17:54

A nagyszabású fejlesztés során a Kodály-termet is felújították, melynek akusztikáját is korszerűsítették.


Befejeződött a Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakgimnázium és Zeneiskola – Alapfokú Művészeti Iskola, azaz a debreceni Zenede épületének energetikai célú és belső felújítása, így megkezdődhet az oktatás az épületben. A Csapó utcai intézmény teljes felújításához tavaly július végén láttak hozzá.

Régi álom vált valóra: kívül-belül felújították a Zenedét

A korszerűsítésnek köszönhetően az épület fenntartása is olcsóbb lesz, emellett a környezetet sem terheli majd annyira az üzemeltetés.

A több mint százötven éves Zenede épülete műemlékileg védett – olasz reneszánsz, eklektikus stílusú –, megépítését követően jelenlegi arculatát az 1927-ben történt emeletráépítés után nyerte el, működését pedig jóval korábban,1862-ben kezdte meg.

Az intézmény belső felújítását 86 millió forintból végezték el, amiből közel 50 millió forintot a Klebersberg Központ költött a munkálatokra, a fennmaradó költségeket pedig a debreceni önkormányzat vállalta. A fejlesztés magában foglalta az intézmény belső festését, a nyílászárók cseréjét, a vizesblokkok felújítását, a Kodály-terem belső festését, valamint annak akusztikai korszerűsítését is. 



Papp László polgármester az ünnepi intézményátadáson kiemelte, mindenki "kiböjtölte" ezt a napot, több mint egyéves száműzetés után vehetik ismét birtokba az épületet a diákok és a tanárok. Hozzátette, komoly kihívásokat tartogatott az elmúlt időszak, hiszen

feltett szándéka volt a városnak, hogy az épületet olyan állapotba hozza, mely méltó a debreceni zeneoktatás színvonalához és nagyságához.

- Megadatott a lehetőség néhány éve arra, hogy elkezdjük a közös gondolkodást az intézmény igazgatójával és a tankerülettel. Szerencsére pénz is volt a felújításhoz, először az energetikai fejlesztéshez sikerült forrást találni uniós támogatás felhasználásával. Ha körülnézünk belül, akkor látszik, hogy végül másra is jutott pénz, így például a Kodály-teremre és a tantermekre. Nagyon büszke vagyok arra, hogy a város zeneoktatásának színvonalához mérten, méltó módon tudunk bánni az épülettel és azzal a történelmi múlttal, ami az épülethez kötődik. Érezze mindenki, hogy a város és annak vezetése igyekszik hű maradni az elmúlt évszázadok hagyományaihoz. Debrecenben ma az oktatás kiemelt fejlesztési terület, sok milliárdot költött erre a város és a fejlődés folytatódik azért, hogy Debrecen teljes oktatási intézményrendszere megújulhasson – hangsúlyozta a polgármester.

Papp László hozzátette, bár nem Debrecen a helyi iskolák fenntartója, az önkormányzat egy centimétert sem lépett hátra ettől a feladattól, hanem még jobban igyekszik részt venni benne,

a jó gazda gondosságával figyeli az oktatási folyamatokat és az infrastruktúrát, hiszen a város jövője az oktatás ügyén és a tanulókon múlik.

Szerinte kevés olyan város van, amelyik számára megadatik, hogy gondoskodhat egy ilyen gazdag, sokfelé utat mutató oktatási intézményrendszerről.

Vántus Andrásné, a Debreceni Tankerületi Központ igazgatóhelyettese Kodály Zoltánt idézve azt mondta, nemcsak a város zenei életét kötelesség fejleszteni, hanem a környékre kisugárzó működés is nagyon fontos, az intézmény a zenei nevelés nagy múltú műhelye, s ez a világ egyetlen olyan iskolája, mely számára Kodály Zoltán nevének viselését még a művész életében engedélyezték.

Az igazgatóhelyettes elmondta, 1361 tanuló zenei képzését végzik az iskolában, a magas szakmai munkát bizonyítja, hogy tavaly kilenc kodályos diák kapta meg a tankerületi központ Kiválóság-díját, és az elmúlt egy évben minden Zeneakadémiára jelentkező diák felvételt nyert.

Vántus Andrásné kiemelte, megfelelő számú és végzettségű pedagógus áll rendelkezésre az intézményben, ráadásul a hangszeres zenei nevelés is biztosított:

az EMMI 2017-ben indította el a Kodály Hangszercsere Programot, melyen mintegy 91 millió forintot nyert az iskola, ebből 64 millió forint értékben vettek új hangszereket, a fennmaradó összegből pedig régieket újítottak fel.

Megjegyezte, az intézmény nemcsak vállalta, hanem be is teljesíti a küldetését.

Tóth József, a Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakgimnázium és Zeneiskola – Alapfokú Művészeti Iskola intézményvezetője közölte, sokáig reménykedtek abban, hogy minél hamarabb elkezdődik a felújítás, az elmúlt hónapokban pedig azt figyelték, hogy időben befejeződjön a fejlesztés. Mint mondta, különleges pillanat, hogy éppen a zene világnapján vehetik birtokba az épületet. Az intézményvezető elárulta, a felújítás során az egyik alapító mecénás díszkardját találhatták meg az épület egy eldugott zugában. Tóth József reményét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a felújított Kodály-terem minél több debreceni ember számára ad majd maradandó zenei élményt.