Miért kellene ingyenesnek lennie a lakossági banki szolgáltatásoknak?
A modern bankrendszer működését sokan természetesnek veszik: bankszámlát nyitunk, kártyát használunk, átutalunk, majd minden hónapban különféle díjakat fizetünk a banknak. Számlavezetési díj, átutalási költség, kártyadíj, SMS-értesítések díja – a lista hosszú. De ha egy lépéssel hátrébb lépünk, és megnézzük a rendszer működésének alapját, egy érdekes kérdés merül fel:
vajon miért fizet a lakosság azért, hogy a bank kezelje a saját pénzét?
A kérdés nem pusztán filozófiai jellegű.
A bankrendszer működési modellje alapján sok közgazdász szerint a lakossági banki alapműveleteknek valójában ingyenesnek kellene lenniük.
A rendszer ugyanis éppen a lakosság pénzére épül.
A bankok üzleti modelljének alapja a betétgyűjtés. Amikor egy magánszemély bankszámlán tartja a pénzét, valójában kölcsönadja azt a banknak. A pénzintézet ezt a pénzt nem tartja passzívan a trezorban: hiteleket nyújt belőle vállalkozásoknak, lakásvásárlóknak vagy akár más pénzügyi szereplőknek.
Ebből a tevékenységből kamatbevétel és profit keletkezik.
Másképpen fogalmazva: a bank a lakosság pénzével dolgozik.
Ha ezt a logikát követjük, a bank és az ügyfél viszonya egyfajta fordított szolgáltatási modellnek tűnik. Az ügyfél biztosítja a működés alapját jelentő pénzt, a bank pedig ezt a pénzt gazdasági tevékenységben használja fel. Ebben a kontextusban felmerül a kérdés:
miért fizet mégis az ügyfél a számlavezetésért vagy az átutalásért?
A bankok által felszámított díjak részben történelmi okokra vezethetők vissza. A korábbi évtizedekben a banki műveletek jelentős adminisztrációval és emberi munkával jártak. A papíralapú ügyintézés, a fióki tranzakciók és a manuális feldolgozás valóban költséges folyamat volt.
A digitális korszak azonban gyökeresen megváltoztatta a bankolást.
Ma a legtöbb tranzakció teljesen automatizált informatikai rendszereken keresztül történik. Egy elektronikus átutalás feldolgozása lényegében egy adatcsomag továbbítása a banki hálózaton keresztül. A technológiai költség ennek feldolgozására rendkívül alacsony. Ennek ellenére a lakosság továbbra is jelentős díjakat fizet a mindennapi bankolásért.
Magyarországon a helyzetet tovább bonyolítja a pénzügyi tranzakciós illeték rendszere. Ez egy olyan állami adó, amely minden pénzmozgás után fizetendő, legyen szó átutalásról, készpénzfelvételről vagy egyéb pénzügyi műveletről. Bár az illeték jogilag a bankokra vonatkozik, a pénzintézetek többsége a költséget közvetlenül az ügyfelekre hárítja.
Ez azt jelenti, hogy a lakosság gyakorlatilag adót fizet azért, hogy a saját pénzét egyik számláról a másikra mozgassa.
Ez a rendszer különösen paradox a digitális gazdaság korában
Miközben a készpénzhasználat csökkentését és az elektronikus fizetések terjedését ösztönzik, a pénzmozgások adóztatása valójában fékezi a digitális pénzügyi tranzakciók fejlődését.
A kérdés tehát nem csupán banki, hanem gazdaságpolitikai kérdés is.
Ha a bankrendszer alapját valóban a lakossági betétek adják, akkor a lakossági bankolás alapfunkcióinak – például a számlavezetésnek, az elektronikus átutalásoknak vagy a bankkártya-használatnak – logikus módon díjmentesnek kellene lenniük. A bankok ugyanis már eleve bevételhez jutnak az ügyfelek pénzének gazdasági felhasználásából.
Világszerte egyre több olyan fintech szolgáltató és digitális bank jelenik meg, amely ezt az elvet követi. Ezek az intézmények sok esetben valóban ingyenes számlavezetést vagy díjmentes alaptranzakciókat kínálnak, miközben bevételeiket más forrásokból – például prémium szolgáltatásokból, hitelekből vagy pénzügyi termékekből – szerzik.
Ez azt mutatja, hogy a modell működőképes.
A kérdés tehát inkább az, hogy a hagyományos bankrendszer mennyire hajlandó alkalmazkodni ehhez a változó pénzügyi környezethez. A technológia már lehetővé tenné az olcsó vagy akár teljesen díjmentes alapbankolást.
A lakossági elvárások is ebbe az irányba változnak.
És ha a rendszer alapját továbbra is a lakosság pénze adja, akkor egyre több ügyfél fogja feltenni ugyanazt az egyszerű kérdést: